2014. május 27., kedd

Kertből a fűszerpolcra, avagy a paprika útja

Ha mást nem, de jófajta erős paprikát minden évben ültetek! Méregerős cseresznyepaprikát, chilit és egy hosszúkás fajtát, amit én csak ramnic-inek hívok, mert a romániai rokonoktól kaptam, és nem tudom, milyen névre hallgat, de jó erős.
Sokat szoktam ültetni.
Késő ősszel felfűzöm erős cérnára, és feldíszítem vele a lakást, az oszlopokat.


Az éves termést három részre osztom be: egyszer novemberben, egyszer februárban, és utoljára májusban készítek darált paprikát. Először letöröm a csutkát, és beleteszem az aszalóba, csont szárazra szárítom. Majd az ősrégi kávédarálót telerakom kisebb darabokra tört, száraz paprikával.


Ilyenkor, amikor erős paprikás a kezed, igen alkalmas a szemed megtörlésére az  ujjad (nekem alkalmakként 1-2-szer sikerül!).


 Az utolsó megdarálása után konstatálhatjuk, hogy ez az adag ki fog tartani az újig. (Vagy nem, de közben van ám friss, jó csípős paprika már a kertben!)
Ez nem fért a fűszerpolcra:












Hegyaljai gnocchi

Hát ez kérem csak úgy kipattant...
Volt otthon egy csomag mirelit gnocchi (régóta), és ha már van, ne legyen tovább, még lejár nekem, oszt kész. Mit lehetne belőle csinálni? A fricskóban volt padlizsán és cukkini, hát adott a lehetőség, hogy elkészítsem hasonlóan az egyik nagy kedvenchez, a padlizsános spagettihez.


Padlizsán és cukkini felkockázva, és külön, külön megpirítva. kevés olíva olajon, mert akármennyit magába szív, ésnem akartam zsírosra készíteni. Ezután hagymát dinszteltem, rádobtam egy nagy marék szárított paradicsomot (de finom frissből is, csak akkor az íze teljesen más lesz)
Paradicsomlét adtam hozzá, majd fűszereztem bazsalikommal, sóval, borssal, oregánóval.
Most jön a Hegyalja:
ehhez a mártáshoz mindig használok kevés citromot, vagy borecetet. Van nekem otthon egy nagy üveg hegyaljai borból készített házi ecet. Még inkább bor, mint ecet, de inni már nem igen lehet. Ebből adtam hozzá, és mint utólag kiderült, igen jól tettem! A bor jellegzetes íze nagyon jól passzolt a szárított paradicsomhoz. Szerintem egy kevéske borecet és jellegzetes hegyaljai bor is alkalmas!
Rottyant egyet, majd beledobtam a kiengedett gnocchit, összekevertem, fedő alatt addig pároltam, amíg a gombócok puhák nem lettek.
Sajtot reszeltem rá, és fehér bort ittam hozzá.

2014. május 17., szombat

Muszaka

Volt itthon három darab padlizsánom, ebből muszaka lesz, akárki meglássa!
Van nekem egy kedves blogom a sok közül, amit olvasni is szeretek, meg főzni is a receptjeiből. Ő a Rántott hús wokban. Nála láttam egy megfelelő receptet, és elkészítettem.
Ez ugye egy rakott finomság.
Az első sorba előre megsütött burgonyaszeleteket teszünk. Kevés olajban készítettem.


A következő réteg a padlizsán. Ehhez szeletekre kell vágni, besózni mindkét oldalát, és hagyni, hogy húsz perc alatt izzadja ki a nedvességet magából. Megtöröljük szárazra, és száraz serpenyőben grillezzük. A legjobb, ha ezt parázson csinálod, de ha nincs, akkor nincs... Én nem teszek alá olajat, mert szinte minden mennyiséget képes magába szívni.


A padlizsánokat két rétegben tesszük, ezért csak a fele kerül be a tepsibe.
Ezután jön a darált hús. Hagymán felteszed, hagyod, hogy levet eresszen és azt elfője. Ekkor fehér borral engeded fel. A legjobb hozzá a Retsina, a görög gyantás bolt. Ezt viszonylag gyakran lehet kapni a Lidlben.


Ha ezt is elfőtte, akkor mehet bele a paradicsompüré, a só, a bors és a fahéj! Elképesztő, hogy milyen jól passzol ez az általában sütikbe használt fűszer a húshoz! Ha a szaftját elfőtte (de ne száraz legyen), akkor mehet a padlizsánra.


A húsra jön a következő sor padlizsán, én kevertem hozzá szeletelt paradicsomot is.


Végül besamellel takarjuk le.


Most már nincs más hátra, mint betenni a sütőbe, és nagyjából negyven perc alatt szép pirosra sütni!


Ezzel kész az ebéd! Vágjál belőle egy szép szeletet, és jól edd meg!


Ehhez a tepsihez az alábbi mennyiségeket használtam:
Burgonya 70 deka, padlizsán három (kisebb), darált hús fél kiló, hagyma egy fej, bors, só ízlés szerint, fahéj egy csapott teáskanál, két paradicsom. A besamelhez: 60 gr vaj, két púpozott evőkanál liszt, fél liter tej. Besamelből legközelebb dupla adagot készítek!

Jó étvágyat kívánok hozzá!


2014. május 16., péntek

Rosztyóka po nasomu


Az a helyzet, hogy szeretek blogolni a Blogtéren, mert állandó kommentelőim vannak, akiket akkor is szeretek, ha néha ordenáré módon egymásnak esnek (és ez azért nem komoly ám!). Ott, az egyik hozzászólásban olvastam a rosztyókát.
Nosza, guglizzuk csak meg!
Hát az eredmény elég szomorú, mert csak két különböző receptet találtam, amiből az egyik krumplileves volt, nem köménymag. Mert akárhogyan is csűrjük, csavarjuk a rosztyóka a köménymagleves tót neve. Főztem én már, és szeretem is, de azért az édesanyám levesénél a tót változat gazdagabb. Mert mehet bele tejföl és kolbász.
Olvastam egy receptet, már nem tudom kiét, aki a gyulai kolbászfesztiválon evett rosztyókát, és recept nélkül, ízre, utánérzésre megcsinálta. Nos ez igazából krumplileves. Hát nekem ez annyira megtetszett, hog yén is tettem bele krumplit, de az elkészítés módját nem vettem át (köménymagos vízben megfőzni a krumplit).
Azt találtam ki, hogy a krumplit külön, sós vízben félig megfőztem, majd félretettem a levet és a krumplit külön.
A köménymagot majdnem száraz fazékban (egy evőkanál olaj, alaposan szétterítve) megpattogtattam. Adtam hozzá még egy kanál olajat, egy púpozott kanál lisztet, barna rántást készítettem. Levettem a tűzről, megszórtam egy kiskanál cecei pirospaprikával, majd felöntöttem a kihűlt krumpli főzőlével. Beledobtam egy jókora karikára vágott füstölt kolbászt, majd a krumplit is hozzáadtam. Három tojást felvertem, belecsurgattam, és adtam hozzá tárkonyecetet is.
tejföllel tálaltam (az enyémre került jófajta házi darált erős paprika is)
Mivel az eredeti rosztyókában nincs krumpli, ezért po nasomu  a recept, azaz szerintünk, de ebből csak annyi az igaz, hogy ez ruszinul van, de az is szláv...


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)