2010. november 26., péntek

Szalvétagombóc - nagymamáink receptjeiből

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy főzős levelezőlista, és ott keresett valaki szalvétagombóc receptet. Addig kereste, amíg valaki megküldte, megtalálta a nagymamája receptes füzetét. ott volt benne.
Naná, hogy azonnal megcsináltam!

Hozzávalók:
25 dkg szikkadt zsemle, 2 ek. liszt, 15 dkg vaj, 6 dkg bacon szalonna (azaz szalonna szalonna :-D ), 1,5 dl tej, 3 tojás, só, petrezselyem.


Elkészítése:
   Az apróra vágott zsemlét egy tálban összekeverjük a liszttel. 6 dkg vajat felforrósítunk egy serpenyőben, majd az apróra vágott szalonnát aranysárgára pirítjuk benne, és a zsemlekockára öntjük. A tojást a tejjel felverjük, megsózzuk és a zsemléhez adjuk. Mindezt jól összekeverjük, jól összenyomkodjuk, és fél órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Ezután a masszából egy nagy kerek cipót formázunk, belecsomagoljuk alufóliába és enyhén sós vízben kb 30 percig főzzük. (Ezt nagymama úgy csinálta, hogy konyharuhába csavarta, és gőz fölé tette.) Kivesszük a fóliából és cikkekre vágjuk, mint a dinnyét. Tálon elrendezzük és barnulásig forrósitott vajjal leöntjük, petrezselyemmel megszórjuk.
Nagyon finom vadas mellé köretnek.
Ha ezekből a mai, semmitérő, ízetlen, pékek szégyene, "anyagtalan" zsemléből készíted, akkor sokkal több kell, mert kinyomod belőlük a levegőt, ami a zsemle 90%-a. Ajánlom, hogy kenyérből (vagy magad készítette házi zsemléből) készítsd, és tovább tartsd hűtőben!

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

2010. november 25., csütörtök

Forró puliszka hideg tejjel

Gyermekkorom rémálma! Az 56-os forradalom alatt erdélyi vendégeink voltak, együtt bújtunk a Landler Jenő utcai (ma István út, hétker, Csikágó) pincében. De Erdélyből hoztak a vendégek egy zsák kukoricalisztet, meg darát. és édesanyám puliszkát csinált belőle. Arra emlékszem, hogy a dara nem főtt meg rendesen, torokkaparós volt, és nagyon kínkeservesen tudtam csak leküldeni egy-két kanálkával. De a kukoricamálé ízlett! Édes baracklekvárral igen finom sütemény volt, legalább is így emlékszem!
Nos, az emlékek elhalványodtak, azóta tudom, hogy minden étel elkészíthető finoman, hát miért ne? Főleg mert gyors. És csak erős túlzással sorolható be a húsételek közé.
A vizet megsóztam, felforraltam, majd kanalanként adagoltam a kukoricalisztet, addig, amíg be nem sűrűsödött. Kész. Ez olyan egyszerű, hogy elmenne "konyhai egypercesnek" is, sőt, lehet, hogy be is teszem a honlapom receptjei közé.
Én forrón hideg tejjel ettem. Amikor kihűlt, akkor baracklekvárral, a Seafalconné tejföllel kérte. Kanállal nagy galuskákat szaggattam a tányérba, és arra rá a tej, illetve a Ki Mit Kér győztese... Hiszen nagyon sok mindennel tálalhatod: sült hagymával, túróval, lerakhatod tepsibe vagy jénaiba, és spenótkrémet tehetsz rá, hadd ne soroljam, csak még egyet:
JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

2010. november 8., hétfő

A feleségem keksztortája

Ezt a desszertet előszeretettel adjuk a vendégeknek. Hatalmas előnye, hogy akkor jó, ha legalább 24 órát állt a hűtőben, hogy jól összeérjenek az ízek, és a keksz jól megpuhuljon. Nemrég elkészítettük kedves külföldi vendégeinknek. Sikere volt!
Íme a recept:

Hozzávalók:
háztartási keksz, tejfel, kristálycukor, 1 cs. vaníliás cukor, idénygyümölcs (idénybefőtt), gyümölcszselé.

Elkészítése:
A tejfölt és decinként egy kanál kristálycukrot + a vaníliás cukrot elkeverjük, leteszünk a tálba egy sor kekszet, erre tejfel jön, erre keksz, erre ( a legnagyobb meglepetésedre!) tejfel, majd keksz... amíg van alapanyag, és két-három centi híján tele a tál.
Ezután jön az idénybefőtt, amire nézve a követelmény, hogy kissé savanykás legyen: meggy, kajszi-, őszibarack, vagy ahogyan szereted...
Olvasd el a gyümölcszselé készítési utasítást, majd a zacsekot dobd a szemétbe, és öntsd rá a zselét (ne a zacskóra).
Az elkészült keksztortát legalább 24 órára tedd hűtőbe, tehát ne a vendégek érkezése előtt készítsd el. Valami fenséges, olcsó(?) és egyszerű, de nagyszerű desszert!

2010. november 4., csütörtök

Céklaleves

A tengerész sokféle földi jóban részesül, és most itt a gasztronómiai élvezetekre gondolok. Persze az, amelyik nem finnyás, válogatós, aki azt tartja, amit én is vallok:
- Mit az egyik ember meg tud enni jóízűen, azt én is!
Persze vannak kivételek, amit a mi kultúránkban felnövekedett gyomor nem képes befogadni, de most nem erről beszélünk.
A magyar konyhában bizonyos zöldségek fogyasztása meglehetősen egyoldalú. Amikor Egyiptomban először ettem főtt uborkát, igencsak nagyot nézett a gyomrom, kétszer is:
- Mi ez? Főtt uborka? - csodálkozott, aztán így folytatta: - nahát, hogy ez milyen finoman van elkészítve. Ugye tudjátok, most következik a nálunk régebben csak savanyúságként fogyasztott cékla következik.
A polyák barátaink nemzeti étele a barscs, a céklaleves, és ennek a receptje meg is van a honlapomon. A napokban arra gondoltam, amikor előkerült egy kicsit megfonnyadt cékla, amiről elfeledkeztünk, hogy miért ne lehetne ebből levest főzni, ha nem is olyat, amilyet a lengyelek, vagy az orosz, ukrán konyhaművészek borscsa?
Nos, a következő a receptje az általam kreált céklalevesnek:
Hozzávalók:
4-5 db. kisebb cékla, 3 db. közepes burgonya, egy kis fej hagyma, egy kis sárgarépa és egy kis petrezselyemgyökér és zöldje, babérlevél, tárkonyecet, só, bors.
A hagymát megdinszteltem. Egy kevés cukrot ráhintettem, karamellizáltam, a kockára vágott céklát, hozzáadtam, felengedtem vízzel, és addig főztem, amíg a cékla félig meg nem főtt. Ezután adtam hozzá a burgonyát, répákat, megsóztam, borsoztam, beletettem a babérlevelet, egy kávéskanál tárkonyecettel ízesítettem.
Tálaláskor tejfelt tettem a tetejére.
A fotón a világos piros a burgonya, a lila a cékla...

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)